Visszatérítési szabályzat

Elállási jog

(Kivonat a Pannónia Representation Kft. Általános Szerződési Feltételeiből — az elállásra vonatkozó szakasz és mellékletek)

7.1. A fogyasztónak minősülő Vevő 14 napon belül jogosult indoklás nélkül elállni a szerződéstől az alábbi Elállási tájékoztatóban foglalt feltételek szerint, az alábbi nyilatkozatminta felhasználásával vagy egyéb, erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozattal.

7.2. Ha a fogyasztó a fentiek szerint elállt a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül az Eladónak visszaküldeni, illetve a Wellensteyn üzletek egyikében a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi vagy átadja. A fogyasztó kizárólag a termék visszaküldésének közvetlen költségét viseli.

7.3. Az elállási jog gyakorlása esetén az Eladó az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 napon belül a termék teljes ellenértékét visszatéríti a Vevő részére, ideértve a kiszállítás díját is. Az Eladó a visszatérítést mindaddig visszatarthatja, amíg vissza nem kapta az árut, vagy a Vevő nem igazolta, hogy azt visszaküldte (a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni).

7.4. Az Eladó rögzítik, hogy a fentiek szerinti elállási jog csak a Ptk. (2013. évi V. törvény) 8:1. § 3. pontja szerint fogyasztónak minősülő Vevőket, vagyis a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyeket illeti meg, azaz jogi személyeket, cégeket nem illet meg az elállási jog.

Elállási tájékoztató

(a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 1. melléklete szerint)

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az árut átveszi.

Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

Pannónia Representation Kft.

Postai cím: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 50/A

E-mail: vevoszolgalat@wellensteyn.hu

Telefonszám: +36 70 621 5624

Ebből a célból felhasználhatja az alábbi elállási nyilatkozat-mintát is. Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Ön internetes oldalunkon is benyújthatja az elállási szándékát egyértelműen kifejező egyéb nyilatkozatát. Ha Ön emellett dönt, az elállás megérkezését tartós adathordozón (elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk Önnek.

Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk az árut, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles számunkra az árut indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi az árut. Az áru visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.  

Ön kizárólag akkor vonható felelősségre az áruban bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

Elállási nyilatkozat-minta

(a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint)

A szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza:

T.

Pannónia Representation Kft.

Postai cím: 1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 50/A

E-mail: vevoszolgalat@wellensteyn.hu

Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi áru(k) adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

Szerződéskötés időpontja/átvétel időpontja:

Fogyasztó(k) neve:

Fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papír alapon tett nyilatkozat esetén):

Kelt: